A – Anya, Apa
Kimi anyukáját Paulának hívják, könyvelő, édesapja Matti, ő útépítő.
Édesapja 2010. december 22-én elhunyt.
B – Barát
Toni Kimi legjobb barátja,honfitársa.Gyerekkorukban ismerték meg egymást a Mini Raket Goblet osztályban. Azokban az években Toni Vilander volt Kimi legnagyobb ellenfele, de a két fiú gyorsan megtanulta tisztelni egymást és barátok lettek. „Kimi egy jó versenyzőtárs volt mindig is, és szörnyen vágyott a győzelemre. A harcot a pályán hagytuk, és sok időt töltöttünk együtt, jó barátok lettünk. Tettünk egy ígéretet: ha az egyikünk bejut a Forma 1-be, a másik követi, hogy ösztönözze és támogassa őt.” –meséli Toni Vilander. Aki tiszteletben tartja az ígéretét. „A katonai szolgálatot is együtt teljesítettük. Kimi halasztott egy évet a bevonulással, hogy megvárhasson.” Vilander és Räikkönen Oskari Heikkinen-nel a nemzeti kart-csapat tagjai voltak. Toni a FIA GT2-ben versenyez, ahol tavaly bajnok lett.
CS – Csapattárs
Sauber – Nick Heidfeld
McLaren – David Coulthard, Juan-Pablo Montoya
Ferrari – Felipe Massa
E – Edző
Mark Arnell Kimi személyi edzője,fizikoterapeutája.Több mint 10 évet volt a McLarennél,de Kimivel együtt ő is elhagyta a csapatot,hogy a Ferrarinál dolgozzon tovább együtt Kimivel.Mika Häkkinennek is ő volt a személyi edzője.Marknak finn származású felesége van,megtanult finnül.Jelenleg Zürichben él,alig néhány lépésre Kimitől.Kimi Monzában jelentette be,hogy felfogadta Markot,hogy(Kimi szavaival) "a Ferrarinál is vigyázzon rám."
E- Esküvő
Kimi a 2004-es Magyar Nagydíj előtt,július 31-én vette el Skandinávia szépségkirálynőjét,Jenni Dahlmant.Az esküvőre Finnországban került sor,a média nem jutott be,mindössze pár kép készült.Egy ősi kastélyban történt,melynek Vanajalinna a neve.Kimi egy jégkapun át vezette oltárhoz Jennit,140 vendég előtt.Kimi ezt mondta az esküvőről:"Ezt a napot sohasem fogom elfelejteni.Minden simán ment,s ez számomra nagyon fontos volt.Én nem izgultam az esküvő miatt,de a nők a családban már egy fél évvel előtte teljesen be voltak sózva..."
E - Espoo, a szülőváros
Espoo (svédül Esbo) település Finnország déli partján, közel Helsinkihez, amellyel keleten közös határuk van. Területe 528 km². Vantaával is egybeépült, ez a települést északon határolja. Vele együtt Kaunuainen nagyvárosi területéhez tartozik, s ez a terület második legnépesebb városa. Lakossága 235 019 fő (2006). A város egyik temploma a 15. században épült.
Espoo a következő területekre van felosztva: Espoon keskus, Tapiola, Espoonlahti, Kalajärvi, Kauklahti, Leppävaara, Matinkylä és Olari. Több más nemzetközi céghez hasonlóan a Nokia telekommunikációs vállalatnak is itt van a székhelye. Itt született Kimi Räikkönen, Aki Hakala (The Rasmus), valamint a Children of Bodom nevű zenekar is ebből a városból származik.
F – Feleség
Jenni Dahlman Kimi felesége.Ő is finn.A 2000-es finn és skandináv szépségkirálynő. Esküvőjüket 2004. július 31-én tartották,2002 áprilisában jegyezték el egymást. Gyermekük nincs. Jenni lovagol, és egyre több versenyen indul el.
Leánykori neve: Jenni Maria Dahlman
Született: 1981 október 27, Piikkiössä
Magasság: 178 cm
Súly: 59 kg.
Méretei: 90-64-89
Hobbik: futás, lovaglás, golf
Foglalkozás: Modell
Modelügynökség: Paparazzi
Beszélt nyelvek: angol, svéd
Kedvenc színész: Brad Pitt, Tom Cruise
K edvenc színésznő: Julia Roberts
Énekes: Ricky Martin
Kedvenc alkohol: vörösbor
Auto: Mercedes-Benz
Kedvenc szín: kék
F – Fotós
Kimi Räikkönen közvetlenül a Brit Nagydíj rajtrácsa előtt meglökött egy fotóst, aki hanyatt esett.
Ennek nyomán az érintett fényképész Paul-Henri Cahier, aki 40 éve dolgozik a Forma-1-ben és az FIA által akkreditált profi, közleményt adott ki. Ebben az áll, hogy az eset előtt soha nem volt fizikai kontaktus a két férfi között és nem ért hozzá Kimi felszereléséhez. Ugyanakkor elismeri, hogy valóban közel ment a világbajnokhoz, de az a távolság teljesen megszokott a fényképezésben.
Mint a szövegből kiderül, tucatnyi fotós, aki Cahier mellett állt bizonyítani tudja, hogy semmi szokatlan vagy etikátlan nem volt a helyzetben.
Nem maradt szótlan Räikkönen sem, aki a tőle szokatlanul heves reakció után megint igen hűvös: "Megpróbálnak nagydolgot csinálni az emberek ebből" - mondta riportereknek a hockenheimi tesztek során. "Nem kellett volna rálépnie a felszerelésemre. Rálépett, én meglöktem egy kicsit, ő pedig a hátára esett. Nem volt nagy dolog" - tette hozzá.
Persze mi nem tudjuk, hogy rátérdelt vagy sem, de az elég egyértelmű, hogy Räikkönen terapeutája, Mark Arnall egy fél pillanattal a versenyző reakciója előtt figyelmeztette a fotóst, pedig előtte tudomást sem vett róla. Vajon miért?
Cahier egyébként igen jól bánik a gépével, erről bárki meggyőződhet a honlapján, ahol fenn van a Kimiről a lökés pillanatában készült kép is.
Video: http://www.youtube.com/watch?v=XGCJMdUwOaE
GY – Gyerekek
Kimi: „Ha gyerekeim lesznek szeretnék sok időt velük tölteni, különösen amikor kicsik. Világos, szeretnék gyerekeket, addig amíg fiatal vagyok. Még van pár évem, de jelenleg még nem olyan megfelelő. De ez meg fog történni.”
Jenni: „Nem kell semmit sem elsietnünk, még fiatalok vagyunk. Kiminek még évei vannak, amelyet versenyzéssel tölt el, és még én is lovagolni akarok. De nem lovagolhatsz, ha terhes vagy. De majd egyszer persze, hogy akarunk gyerekeket.”
H – Hunt, James
Kimi egyik kedvenc Forma 1 –es pilótája. James Hunt a Forma-1 történetének ellentmondásos egyénisége volt. 1976-ban csak egy ponttal lett világbajnok a súlyos sérüléséből éppen felépülő Niki Lauda előtt. Hunt-ot gyakran lehetett látni cigarettázni, akár a dobogón is, de nem vetette meg az alkoholt sem. Igazi bohém volt, hiszen a partikról mindig az utolsók között távozott és nem vetette meg a csinos nők társaságát sem. Csak az élet nagy partijáról távozott korán, 1993-ban, 46 éves korában. Kimi egy finn hómobil versenyre James Hunt álnéven evezett be.
H – Hakkinen, Mika
Kimi jó barátja, állítólag Mika ajánlotta be a McLarenhez.
J – Jéghoki
Kimit mindig is vonzotta a jéghoki, már gyerekkorában is szeretett volna jégkorongozó lenni, de végül az autóversenyzés mellett döntött, de nem hagyott fel szenvedélyével.Néha saját maga is játszik, és amikor teheti a mérkőzésekre is elmegy.Egyszer elment a kanadai-svéd meccsre(bár szívesebben vette volna, ha cseh-finn döntőt lát), ahol nagyon izgatottan nézte a meccset, és a kanadaiaknak szurkolt.Ha kedvenc csapata kihagyott egy-egy gólhelyzetet, az előtte ülő embert csapkodta, ami igen furcsa dolog Kimitől hiszen a nyugodtságáról is híres.Úgy látszik a jéghoki nagyon izgalomba hozza....
K – Karaoke
Raikkönen bulizásaitól mindig is hangos volt a finn sajtó, és állítólag általában ilyenkor Kimi nagyon szeret karaoke-zni. Legalábbis ezt több fénykép is bizonyítja.
Kimis karaoke videó
K – Kutya
Kimiéknek két kutyájuk van, egy németjuhász (Ajax) és egy Jack Russel terrier (Peppi). Peppi egyébként a legutóbbi Tag Heueres reklámfotókon is szerepel.
Videó Kimiről és Ajaxról
L- Lovak
Kimi úgy nyilatkozott, néha együtt lovagol a Porkkalában lévő családi birtokon a feleségével, de inkább a több és fémesebb lóerőt kedveli.
"Menne a lovaglás is, csakhogy allergiás vagyok a lószagra" - mondta nevetve a Forma1-es sztár.
M- Menedzser
Kimi menedzserei David és Steve Robertson
Kimi Räikkönen menedzsere, David Robertson szerint a finn pilóta túl sokáig várt első világbajnoki címére, és hozzátette, tehetsége miatt a Ferrari versenyzőjének már legalább három bajnoki trófeánál kellene járnia.
Bár Räikkönen természetesen nagyon boldog első bajnoki trófeája miatt, Robertson úgy gondolja, a finn pilótának már több elsősége is lehetne, ha előző csapatánál, a McLarennél megbízható autóval versenyzett volna.
"Két világbajnokságot vettek el Kimitől"- mondta Räikkönen menedzsere a finn MTV3 televíziónak adott interjújában. "Ő lehetett volna minden idők legfiatalabb világbajnoka, ha a McLaren autója megbízható lett volna. Ő mégis felért a csúcsra, és mi ennek nagyon örülünk, de egy helyett, már három világbajnoki címet kellett volna nyernie. Kimi egy hihetetlen nagy tehetség."
A menedzser később nem bírta ki, hogy ne szúrjon oda Lewis Hamiltonnak is, aki első Forma-1-es szezonjában az utolsó futamon vesztette el a világbajnoki címét Räikkönennel szemben: "Az volt egyébként az elképzelés 2006. végén, amikor Montoya elhagyta a McLarent, hogy Hamilton vezet majd az utolsó néhány futamon Kimi mellett, de annyira rossz volt a Michelin gumikon, hogy a McLaren végül Pedro mellett döntött."
M – Motor
Két Walz Hardcore motorja van, egy fekete, és egy piros. Kimi a tervezésbe is be volt avatva. „Meglehetősen be voltam avatva az első motor, a fekete esetében. Az új is hasonlóan néz ki - csak néhány részletet osztottam meg a festéssel kapcsolatban és pár Ferrari emblémát rakattam fel. Néhány árnyalatnyi különbség fellelhető a motor borítása alatt is. A legapróbb porcikájáig imádom, máskülönben nem is vettem volna meg. Egy-két show-n ki voltak állítva, de elsősorban a vezetésre használom. Kigurulok velük Svájcban és Monzába is minden évben elmegyek a barátaimmal. Hasonlóan megszállottak a motorok iránt, mint én."
További képek a motorokról
N –Nök
Kiminek a Forma 1 előtt is voltak barátnői.
Jasmin Hamid
Hanna Raivisto – vele a Forma 1-es karrierje kezdetén, a Sauberes időszakban járt. El is jegyezte, Hanna gyakran elkísérte Kimit a versenyeire.
Ezenkívül volt több titokzatos nőügye (a bulvárlapok szerint). A 2007-es vb után pedig bejelentkezett egy olasz színésznő Valentina Gioia, aki azt állította, hogy viszonya volt Kimivel. Mint bebizonyosodott, Valentina több ízben is valótlanságokat állított, kacsa volt a hír.
P – Pia
Kimiről elég sok italozós kép és video terjeng a világhálón. Elég emlékezetes volt ezek közül az a bizonyos Yachtos video.
Video: http://www.youtube.com/watch?v=WJ17wzNoBLE
R – Raikkönen Robertson Racing
2004 novemberében Kimi Räikkönen és menedzsere, Steve Robertson bejelentették, hogy Räikkönen Robertson Racing néven Formula–3-as csapatot alapítanak, aminek operatív vezetését Robertson végzi, a finn versenyző gyakorlatilag csak a nevét adja hozzá. (Megjegyzés: Bruno Senna volt az egyik pilótájuk)
S – Schumacher, Michael
Kimi az Schumacher helyére érkezett meg a Ferrarihoz. Állítólag Schumi támogatta a döntést, hogy Kimi legyen az utódja. Todt is megerősítette, hogy Schumacher az elsők között figyelt fel a finn versenyzőre annak idején: ”Kimiről is beszélt még mielőtt a Forma-1-be érkezett volna. Kivételes szeme van a tehetségekhez és ez fontos lesz számunkra a jövőben, amikor versenyzőket választunk és abban is, hogy figyelemmel kísérjük a jelenlegi versenyzőink munkáját.”
Elmulasztotta Kimi Michael Schumacher búcsúztatását a Brazil Nagydíjon [1]. A futam után visszavonult hétszeres világbajnoknak Pelé, a volt világklasszis futballista adott át egy serleget a rajt előtt, de a finn pilóta nem jelent meg a ceremónián. Percekkel az esemény után az expilóta Martin Brundle, az angol ITV [2] tudósítója megkereste Raikkönent, aki a boxutca falát támasztva lazított. Brundle felvetette, miért hagyta ki a díjátadást, majd a klasszis az élő adásban válaszolta: "Mert épp szarni voltam." A riporter egy nagy köszönömmel hálálta meg őszinteségét, majd másodpercekig nevettek.
Video: http://www.youtube.com/watch?v=P14oD-VZsP0
Azóta közös reklámfilben is szerepeltek (Fiat):
http://www.youtube.com/watch?v=pdHkMTV0F38
T – Testvér
Kimi Räikkönennek egy idősebb testvére van, mégpedig egy báty, Rami, aki 1 évvel idősebb Kiminél. Rami is osztozik öccsével az autóversenyzés szenvedélyében, de ő nem vitte olyan sokra. Különböző finn rali és más alsóbb kategóriás versenyeken szokott szerepelni. 2007-ben 3. volt a finn Forma-3-ban. Rami nős (felesége Kriistina) és két gyermeke van (Juustu, Titus) családjával a finnországi Kylmälä-ban él. Mellesleg Juustunak Kimi a keresztapja.
T – Tetoválás
Kimi jobb kézfeje felett egy napocska alakú tetoválás található.2001 nyarán fogadott a barátaival,ám ezt a fogadást elvesztette,ennek nyoma a napocska.
A 2007-es ausztrál nagydíj évadnyitó futama utáni sepangi tesztre Kimi egy új tekóval érkezett,kriksz-krakszos mintákkal,de valószínűleg ez a tekó csak egy henna,tehát idővel eltűnik.A minta alatt látszódik még a régi,napocska alakú tetoválás.Nem tudni,miért és hol készült,de feltehetőleg a Thaiföldi nyaralás nyoma.Kimi elmondása szerint a motívum semmit nem jelent,és arra a kérdésre,h igazi-e,vagy csak ideiglenes így felelt:"Nem tudom.Majd meglátják."....
V – Visszavonulás
A Jégembernek 2009-végéig van élő szerződése a Ferrarival - miközben gyanúsan hevesen cáfolt pletykák szerint Fernando Alonso 2010-től átül a tűzpiros gépekbe. Raikkönen egyelőre nem foglalkozik, azaz inkább nem nyilatkozik ezzel kapcsolatban. Meg azzal sem, hogy két év múlva állítólag már hűlt helye lesz a száguldó cirkuszban.
"Most az a feladatunk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a szezonból. Mivel pedig jövőre is a Ferrari alkalmazásában állok, ezekről a dolgokról nincs mit mondanom" - mondta Raikkönen, aki egyedül David Coulthard visszavonulásával kapcsolatban volt - némileg - bőbeszédűbb. Szerinte a kockaállú skót jókor és jól döntött. Kimi is akkor akar majd úrvezetővé válni, amikor a gyorsasága csak hajszálnyival csökkent, de még nem kegyvesztett az istállóknál. Ez persze nem kizárólag csak az F1-et érinti, hiszen az innen kirajzó fiatal, rutinos vagy veterán pilóták a legkülönfélébb gyorsasági sorozatokban állnak - jól - helyt.
Y – Yacht
Raikkönennek van egy 12 kabinos luxus Sunseeker Predator 72 yachtja, aminek a neve One more toy. A monacoi nagydíj hétvégéjén yachtpartyt adott.
Képek a Yachtokról
F1-pletyka |