Történelem 

Átfogó kutatások eredményeképpen az archeológusok megállapították, hogy a mai Finnország területét a kőkorszak alatt kezdték el lakni, a jégkorszak utolsó jegének elolvadása után.

Régi skandináv mondák és egyes történészek (mint például a dán Saxo Grammaticus vagy az arab Al Idrisi) szerint Finnországnak már a svéd uralom előtt is voltak királyai.

Finnország közel 700 éves kapcsolata a svéd királysággal 1154-ben kezdődött, a kereszténység és Erik svéd király révén. A svéd uralom idején a vallás és az államélet nyelve a svéd volt. 1809. március 29-én I. Sándor orosz cár elfoglalta Finnországot, mely az Orosz Birodalmon belüli autonóm nagyhercegség volt egészen 1917 végéig. Az orosz érában a finn nyelv modernizálódott, elismert nemzeti nyelvvé vált. 1917. december 6-án, röviddel a bolsevik forradalom után, Finnország kikiáltotta függetlenségét.

Finnország 1920-1940

1918-ban az ország átvészelt egy rövid, de keserű polgárháborút, amely sok évre előre körvonalazta a hazai politikát. A II. világháború alatt Finnország kétszer is harcolt a Szovjetunió ellen: az 1939-1940-es téli háborúban (segítséget kapott többek között Svédországtól, illetve egy zászlóaljnyi önkéntest Magyarországtól is) és másodszor 1941 és 1944 között (Németország jelentékeny segítségével). Ezt követte a Lappföldi háború 1944-1945-ben, amikor Finnország kivonulásra kényszerítette a németeket az országból.

A II. világháború következtében Finnország jelentős területeket elvesztett. Ezek egy részén szervezték meg szovjet Karéliát, más részét a leningrádi, illetve a murmanszki területhez csatolták.

A II. világháború után Finnország ütközőzóna volt a Szovjetunió és a nyugati országok között. Belső társadalmi rendjében nyugati mintát követett, de katonailag kiszolgáltatott volt a Szovjetuniónak. A Szovjetunió összeomlása után Finnország is önállóan választhatta meg fejlődésének útját és 1995-ben csatlakozott az Európai Unióhoz. 2002-ben az elsők között tért át az euro használatára.

Az uráli nyelvcsalád finnugor ágába tartozó finn törzsek bevándorlása az i.e. 7. és i.sz. 1. század közé tehető. Délről és délkeletről érkeztek fokozatosan északra szorítva a már itt élő lappokat.

A svéd vikingek a 8. és 10. század között kereskedtek velük, illetve ahol lehetett, rabszolgákat gyűjtöttek. 1000 körül véget ért a kalandozások kora, a vikingek áttértek a keresztény hitre , a német Hanza-kereskedők vették át részben a helyüket.

A finn törzsek ebben az időben egymás ellen hadakoztak, nem voltak fejedelmeik. 1157-ben IX. Erik svéd király keresztes hadjárat során a Svéd Királysághoz csatolta Finnországot.

1527-ben a finnek áttértek a lutheránus hitre, 1541-ben megjelent az első finn nyelvű újszövetség.

A svédek 1721-ben kénytelenek voltak átengedni Oroszországnak Karéliát, majd 1809-ben az egész országot. I Sándor cár a belügyekben autonómiát biztosított a rendeknek.

Az autonóm Finn Nagyhercegségben 1857-ben a svéd mellett a finn nyelvet is hivatalos rangra emelték. Az orosz forradalmi eseményeket követően 1917-ben a finnek kikiáltották függetlenségüket.

Az 1932-ben aláírt megnemtámadási szerződés ellenére 1939-ben a Szovjetunió lerohanta Finnországot. A téli háború után 1940 tavaszán a moszkvai békeszerződésben a finnek elveszítették Karéliát.

A II. világháborúban a németek oldalán vettek részt 1941-1944-ig. A párizsi béke értelmében Porkkala félszigetét 50 évre bérbe kellett adniuk a Szovjetuniónak, de a háború utáni enyhülési folyamat eredményeképpen 1955-ben visszakapták a területet, helyreállt az ország szuveneritása.

1946-tól az ország vezetői az el nem kötelezettség politikáját gyakorolták. Urho Kaleva Kekkonen köztársasági elnök javaslatára Helsinkiben rendezték meg 1973 és 1975 között az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletet. Finnország 1995-ben lépett be az Európai Unióba.