Hírek : Kiderült: Két Kimi Räikkönen van |
Kiderült: Két Kimi Räikkönen van
Noncsi 2012.03.21. 12:12
Elmélkedés a Jégember két arcáról.
A 2007-es világbajnok – aki ebben a szezonban tért vissza a Forma-1-be két év rali után – közismert portréja egyszavas válaszokat adó, monoton, mosolytalan alakot fest le, aki csak akkor élénkül meg, amikor beszáll a versenyautóba.
Azonban magánemberként a finn teljesen más oldalát mutatja – beszédes, vidám ember, aki a versenyzéshez nem kapcsolódó, lényegtelen dolgokról is boldogan leül beszélgetni. Ezt a képet erősítette meg Alan Permane (a Lotus pályaműveletekért felelős igazgatója) a BBC egyik riporterének, Andrew Bensonnak.
A szakember Räikkönen novemberi igazolása óta szorosan együttműködik a finnel, tapasztalatait pedig kész volt megosztani a publikummal. „Boldogan leül és beszél, nem csak műszaki dolgokról, de mindenféle dolgokról beszélgetnek, nevetnek és tréfálkoznak a mérnökeivel.”
Egyszerűen nem érdeklődik a média semmilyen válfaja iránt és a riválisaival ellentétben, nem veszi a fáradtságot, hogy ezt elrejtse. Permane együtt dolgozott Michael Schumacherrel és Fernando Alonsoval is a vb-győztes években, amikor még Benettonként és Renault-ként ismerték a csapatot, de már akkor is lenyűgözte őt Räikkönen.
Räikkönen első kilométereit január végén tette meg új csapatával a Ricardo Tomo pályán Valenciában. A Lotusnál már ekkor tudták, hogy valami különleges került a birtokukba. A finn a 2009-es Abu-Dhabi Nagydíj óta nem vezetett Forma-1-es autót, a Pirelli gumikkal pedig egyáltalán nem volt semmilyen tapasztalata. Mégis, egyetlen installációs kör után felmérte az autó rendszereinek működését és az első gyors körében mindössze néhány tizedmásodpercre volt a következő két nap leggyorsabb idejétől.
A jó benyomások pedig azóta sem múltak el.
Permane elmondta azt is, hogy Räikkönen soha nem vezetett teljes üzemanyag terhelés mellett, így kénytelenek voltak ezt is begyakorolni azon a bizonyos valenciai teszten. „30-160 kg üzemanyaggal mentünk, hogy megmutassuk neki, mekkora különbségekre lehet számítani – de természetesen a kvalifikáció a versenyre még nagyobb különbséget jelent, mint ez. Mi kiszámítjuk a köridők különbségeit, amiket az üzemanyag terhelés csinálni fog és az első körében azonnal akkora volt a különbség. Ez lenyűgöző.”
Ezután Raikkönen megtett még tovább 20 kört és minden egyes köre 0,1 másodperccel volt lassabb az utolsónál belekalkulálva a gumik kopását is. Másik széles körben elterjedt hiedelem a finn világbajnokkal kapcsolatban, hogy ugyanolyan kelletlen a műszaki megbeszélések terén, mint amilyen a nyilvánossággal kapcsolatban, de úgy tűnik, hogy ez szintén egy téveszme.
A Lotus úgy találta, hogy Raikkönen kommentárjai nem csak hosszadalmasak, de nagyon figyelmesek is. Az összes szezon előtti teszten gyorsabb volt, mint új csapattársa Romain Grosjean, így meglepő volt, hogy az melbourne-i edzéseken 0,2 másodperccel bizonyult lassabbnak a francia-svájci félig-újoncnál.
Hasonlóképpen azok a hibák, amiket az időmérő edzésen elkövetett és így a 17. pozícióban landolt a rajtrácson, elárulnak némi rozsdásságot és talán egy kis nyomást is, amit Grosjean sebessége miatt érzett. A versenyen azonban visszatért valami a régi Räikkönenből, hiszen a hátsó traktusból egészen a hetedik helyig küzdötte fel magát a futam végére. Világos, hogy ennél több van benne.
Räikkönen nem teljesen elégedett azzal az érzéssel, amit a Lotus kormánya mögött kap, de Permane nem tartja ezt jelentős problémának. „Ő nagyon különös.” – mondta Permane. – „Tudja, hogy mit akar és ez nem igazán az ő ízlése.” A 2007-es világbajnok egyébként tökéletesen tud ezzel a kormányművel is vezetni, a probléma valószínűleg abban gyökerezik, hogy így kevéssel a maximuma alatt tud teljesíteni.
A kérdés most az, hogy milyen szint a finn maximuma?
Az ok, amiért Raikkönen első helyen elhagyta a Forma-1-et az volt, hogy túl drága volt a szerepeltetése 2008-ban és 2009-ben, amikor a Ferrarinál a tőle elvárt szint alatt teljesített. Tény, hogy a Ferrari egy évvel korábban vetett véget Raikkönen szerződésének és fizetett neki, hogy ne vezessen másik csapatnál, így tudták behozni Alonsot az olasz gárdához.
A spanyol azóta lepipálja Massát teljesítményben, aki a 2008-as szezon eleje óta általában jobban teljesített Räikkönennél a 2009 júliusában bekövetkezett hungaroringi balesetéig. Ez azt jelenti, hogy Alonso sokkal jobb, mint Räikkönen? Vagy azt, hogy a finn 2008-2009-ben nem tudta a legjobb teljesítményét nyújtani? Vagy, hogy Massa már nem az a versenyző, aki volt?
Senki sem tudja biztosan, de a finn visszatérésénél fontolóra kell venni azt a fenntartás nélküli sikert amire képesnek kell legyen, hogy összemérje a sebességét új csapattársával. A tény az, hogy a Lotus már a tél folyamán átcsoportosította erőforrásait és az év leggyorsabb autói közül az egyiket ők produkálták – ez is növeli a nyomást: nem annyira rossz dolog a csapattárs által legyőzöttnek lenni, amikor azért harcolsz, hogy a legjobb tízbe juss be, de nagyon más a helyzet akkor, ha a pódiumért megy a csata. És nyilvánvaló, hogy a Lotus most ebben a helyzetben van.
„Mi elrontottuk az autót tavaly.” – magyarázta Permane. – „és tudjuk, hogy idén egy szép kocsit alkottunk, nem csak aerodinamikai, de mechanikai szempontból is jó a csomag.” Permane annyira elégedett az új autóval, hogy egyenesen a 2005-öshöz hasonlította, amikor Alonso megnyerte két vb címe közül az elsőt.
Ez a felvetés nem a Lotus reális reményeit tükrözi, inkább egy észrevétel, hogy a versenyzők mennyire szeretik az autót és hogy az milyen jól reagál a módosításokra, változtatásokra. Ennek ellenére a csapat magabiztos, hogy a nyaktörő fejlesztési tervvel tudják tartani a lépést és a McLaren valamint a Red Bull pozíciójába érhetnek.
Raikkönen számára tehát adottak a követelmények, most bizonyíthatja, hogy tud élni velük. A jelek egyelőre biztatóak.
F1-Csatorna - saját írás!
|