Hírek : Räikkönen: Ez egy szar volt |
Räikkönen: Ez egy szar volt
Timi 2012.03.17. 10:21
Kimi Räikkönen nem érzi magát idegesnek a történtek miatt, miután még a Q1-ből sem tudott továbblépni az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, míg Romain Grosjean, a másik Lotus-t kormányzó versenyző harmadik lett a két McLaren mögött.
Kimi elismerte a hibát a csapatnál.
Kimi Räikkönen:
„Ez egy olyan helyzet, amiben nem szívesen vagyok most, de a jövőben is ezt fogom mondani. Ki szeret a mezőny végéről rajtolni? Volt egy hiba, ami sokba került, de ennyi, nem több. Nincs miért különösebben aggódnom, de igen, nem ez volt a terv.”
„Az igazság az, hogy egyelőre nem minden működik úgy, ahogy azt szeretnénk, így ezek a dolgok előfordulnak. Senki nem számított erre, ahogy én sem. Meglátjuk, hogy mi vár ránk a folytatásban.”
„Az autó megmutatta, hogy van benne potenciál és a tempó is benne van. Ez egy szerencsétlen helyzet, amivel most nem tudunk mit kezdeni. Most a verseny következik. Mondhatjuk, ez egy szar start volt.”
„A végén valójában lett volna lehetőségem még egy kört futnom, de nem tehettem már meg. Figyelnem kellett a gumikra, és senki nem mondta azt nekem, hogy sietnem kellene. Csalódott vagyok a történtek miatt, de előre tekintek. Nem csak én, mindenki csalódott emiatt.”
forrás: f1-live.hu
|