Szám szerint öt korábbi világelső érezte úgy, hogy hiba volt még szögre akasztani a sisakot, és a szenvedély (vagy a nem kevés zöldhasú) visszacsábította a Formula-1-be.

Akiknek bejött:

Niki Lauda határozottan a második kategóriába tartozik, hiszen miután elege lett a sportból két világbajnoki cím után, az 1979-es Kanadai Nagydíj edzésén, kiszállt Brabhamjéből, felült az első Ausztriába tartó gépre, és befejezte az „értelmetlen körözgetést”, ahogy azt csapatfőnökének, Bernie Ecclestone-nak annak idején megfogalmazta.

Vagy lehet, hogy csak nem volt kedve tovább kísérteni a sorsot. Mindenesetre ezt követően saját légitársaságának irányításával múlatta idejét. Ám ez a sokkal költségesebbnek bizonyult, mint az Niki először gondolta. Így, hogy továbbra is finanszírozni tudja hobbiját, az osztrák kénytelen volt ismét tűzálló overállba bújni.

A nagy visszatérésre a McLaren színeiben került sor 1982-ben. Lauda újbóli csatasorba állását követően már a harmadik futamán győzni tudott Long Beach-en. Ezzel bizonyítva, hogy semmit sem vesztett gyorsaságából, és elhallgattatta a kétkedőket.

A következő idény harmatgyengén sikerült, elsősorban a kocsi megbízhatatlansága miatt. Nem úgy az 1984-es szezon. Lauda és csapattársa, Alain Prost ölre menő küzdelmet vívtak a bajnoki címért, amit végül minden idők legszorosabb vb csatájában az osztráknak sikerült megszereznie, mindössze fél pont előnnyel.

Lauda még egy évet autókázott (gyűjtött még némi tőkét), aztán 85 végén végleg kiszállt a versenyzői ülésből, hogy főállásban, immár kellő anyagi fedezettel, a Lauda Air ügyeit intézhesse.

Alain Prost ugyan alulmaradt Laudával szemben az 1984-es meccsben, ám utána még 3 világbajnoki címet gyűjtött, mielőtt 1991-ben búcsút nem intett a Formula-1-nek. Ráadásul elég viharos körülmények között. Ugyanis addig szidta a Ferrari autóját, míg a vörösök meg nem unták, hogy folytonosan traktorhoz hasonlítgatja a versenytechnikát. Így az idényzáró előtt kirúgták a franciát, aki úgy döntött, a maranellói kocsi túlzottan nagy megrázkódtatást jelentett számára ahhoz, hogy folytassa az autóversenyzést.

Ezért Prost egy év szünetet tartott, regenerálódott kicsit, majd 1993-ban újult erővel tért vissza a mezőnybe, hogy átgázoljon a mezőnyön, és meggyőző fölénnyel begyűjtse a negyedik vb címét is, és azon frissiben ismét visszavonuljon. Ezúttal végérvényesen.

Bár 1997-ben még egyszer próbálkozott, ezúttal azonban csapatfőnökként. Ám a Professzornak nem jött össze a francia nemzeti csapat megteremtése, és 2001 végén kénytelen volt lehúzni a rolót.

Akiknek nem jött be:

Alan Jones megszerezte az 1980-as világbajnoki titulust a Williams volánjánál. A következő szezonban azonban hiába igyekezett, csak a harmadik helyre volt jó az év végi elszámolásnál. Így, mondhatni karrierje csúcsán visszavonult. Nem kis meglepetést okozva ezzel az F1-es boxutcában.

Ám nem bírt a versenyzői vérével, így nem tudott nemet mondani az Arrows csábításának, és a 83-as Long Beach-i futamra ismét F1-es autóba ült. De az egy éves kihagyás meglátszott Jones kondiján, aki nem bírta az igénybevételt, és az 58. körben kiállt, mert elfáradt.

Ennyi elég is volt az ausztrálnak – gondolhatnánk –, de Jones másképp vélekedett, mikor 1985-ben megkereste az IndyCar gyökerekkel rendelkező Team Haas, és felajánlottak számára egy versenyzői ülést vadonatúj Formula-1-es csapatukban. 15 futamból 10 kiesés és 4 megszerzett pont után inkább nem erőltette tovább a dolgot, és végleg befejezte.

Talán még Jones-nál is nagyobbat zakózott Nigel Mansell, aki bár mindig pokoli gyors volt, egy hajszállal ugyan, de rendre alulmaradt a végelszámolásnál. Egészen 1992-ig. Ebben az évben ugyanis a Williams egy olyan autót tett a brit oroszlán alá, amivel Nigel végre megmutathatta mire is képes, és agyonverte a komplett mezőnyt. Mindezt 39 évesen. Majd, mint aki jól végezte dolgát, átruccant az IndyCarba, ahol első nekifutásra bajnok lett.

Az 1994-es idény azonban már nem úgy sikerült a tengerentúlon, ahogy azt Mansell elképzelte, így örömmel tett eleget Frank Williams hívó szavának. Az Ayrton Senna tragikus balesete után megüresedett autót először csak a Francia Nagydíjon, majd a szezon utolsó három futamán is ő vezette. Nem is rosszul. Az idényzárón, Adelaide-ben előbb megszerezte az első rajtkockát, majd miután a vb címért hajtó Schumacher és Hill egymást pofozta ki az élről, a győzelmet is bezsebelte.

És ekkor Mansell vérszemet kapott. Azon frissiben aláírt a McLarenhez 1995-re. Azonban az év első két futamán nem tudott rajthoz állni, mert nem fért bele az autóba, így várni kellett a San Marinó-i Nagydíjig, hogy a mérnökök átalakítsák a kocsit.

Mansell azonban csak szenvedett. Imolában tízedikként ért célba, messze elmaradva a csapattársától. Ez a tendencia tovább folytatódott Spanyolországban is, ahol a 18. körben a kocsi kezelhetetlenségére panaszkodva feladta a további küzdelmet. Majd miután totálisan versenyképtelennek titulálta a technikát, másodszor is búcsút intett a száguldó cirkusznak. Az 1996-os idény elején ugyan még tesztelt a Jordan csapatnak, de felmérte, mindenkinek jobb lesz, ha nem tér vissza ismét.

Majd az idő eldönti:

Michael Schumacher nehezebb eset, mint kollégái, ugyanis az ő esetében egyelőre még nem lehet tudni, mennyire is volt sikeres az újbóli csatasorba állás. A hétszeres világbajnok három évet hagyott ki, mielőtt 2010-ben ismét felvette a kesztyűt.