Hírek : Ecclestone az ’ügyfélautók’ ötletéről |
Ecclestone az ’ügyfélautók’ ötletéről
Noncsi 2012.03.07. 17:04
Bernie Ecclestone, az F1 kereskedelmi jogainak birtokosa elárulta legújabb ötletét a sport jövőjét illetően. A szakember azon dolgozik, hogy a Formula-1 versenyképesebb legyen, mint valaha, és az olyan kis csapatok is, mint a HRT, vagy a Marussia, ne a mezőny végén körözzenek, messze lemaradva a többiektől.
Idén minden eddiginél szorosabb lehet az élmezőny, és középmezőny. A hátsó traktusban azonban továbbra sem várható jelentős változás. A HRT, a Marussia és a Caterham nehéz, küzdelmes időszakot tudhat maga mögött, mióta 2010-ben csatlakoztak a mezőnyhöz.
Ecclestone legújabb ötlete a három csapat felzárkózását szolgálná. Ennek érdekében a csapatok „ügyfélautókat” használhatnak, igénybe véve az előző évi élmezőnybe tartozó konstrukciókat.
„Ha csökkentjük annak szükségességét, hogy minél többet kelljen költeni a versenyképességhez, akkor talán valóban versenyképesek lehetnek” – mondta Bernie Ecclestone a Sky Sports F1-nek. „Szóval ez az, amit tennünk kell – meg kell találnunk a módját.”
„Amit én javasoltam, az, hogy néhány csapatnak a rajtrács végén, az egyik élmezőnybe tartozó konstruktőr tavalyi autójával kellene indulnia. Tehát ez úgy nézne ki, hogy a kisebb istállók használhatnák a tavalyi McLaren-t, vagy Red Bull-t, a következő három évben, amíg nem szedik össze magukat, majd a gépek visszakerülnének a konstruktőrökhöz.”
Mivel a Red Bull, a McLaren vagy a Ferrari nagyobb költségvetéssel gazdálkodhat, Ecclestone szerint nem a költségeket kellene csökkenteni, hogy kedvezőbb helyzetet teremtsenek a kisebb alakulatok számára, hanem úgy kell megváltoztatni a szabályokat, hogy megkönnyítsék a Formula-1-be kerülés folyamatát.
„A lényeg, hogy nem a költségeket kell csökkenteni, hogy kedvezzünk azoknak, akik nem tudnak olyan sokat költeni, mint a nagyok. Hanem a szabályoknak garantálnia kell, hogy ez nem érinti őket negatívan.”
Bernie ezzel együtt hangsúlyozta, hogy a költségekre továbbra is oda kell figyelniük az F1-ben, és egy olyan rendszert kell kidolgozni, mely mindenki számára ideális.
Az „ügyfélautók” lehetőségét 2010-ben tiltotta be a sport irányító testülete, miután a Toro Rosso nyíltan a Red Bull Racing technológiáját használta.
Motorsportal.hu
|