Hírek : MASSA: RÄIKKÖNEN SEMMIT SEM VÁLTOZOTT, ITT A HELYE ÉS NEM A RALIBAN! |
MASSA: RÄIKKÖNEN SEMMIT SEM VÁLTOZOTT, ITT A HELYE ÉS NEM A RALIBAN!
Noncsi 2012.02.13. 20:38
A Scuderia Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa úgy érzi, hogy Kimi Räikkönen stílusa az elmúlt két esztendőben semmit sem változott és a Formula-1-ben kell versenyeznie, nem a raliban. Massa örül, hogy a korábbi csapattársa ismét a száguldó cirkusz mezőnyéhez tartozik.
Kimi Räikkönen és Felipe Massa 2007 és 2009 között voltak csapattársak a Scuderia Ferrarinál, ahol a finn „Jégember” rögtön az első szezonjában felért a csúcsra. Massának ez 2008-ban sikerülhetett volna, de a szerencse nem állt mellé, és Lewis Hamilton lett a bajnok a McLaren istállóval.
Räikkönen Fernando Alonso idő előtti érkezése miatt 2009 év végén távozott a Ferraritól és a raliban (WRC) folytatta tovább, ahol legutóbb a saját csapatával (ICE ONE RACING) állt rajthoz.
Kimi most visszatért az F1-be, miután a Lotus F1 Team néven futó istállóval írt alá egy két évre szóló szerződést. Massa természetesen örül ennek.
„Ez igazán remek.” – kezdte a brazil újságíróknak Felipe Massa az elmúlt héten Jerezben, ahol az F2012 volánja mögött tesztelt, míg Räikkönen a Renault motorral hajtott gépet vezette kedden és szerdán.
„Kimi helye a Formula-1-ben van, és nem a raliban. Most visszatért abba a környezetbe, ahol egész élete át dolgozott. Ebben az értelemben ezt nagyon szépnek tartom.” – tette hozzá Massa.
„Kimi mindig is ugyanaz a személy marad. Az egyik nap találkoztam vele és elmondhatom, hogy semmit nem változtatott rajta a rali. Ugyanazt a stílust folytatja tovább. Ez Kimi.”
F1-Live
|