Hírek : Nem a pénz miatt szerződtették Raikkönent |
Nem a pénz miatt szerződtették Raikkönent
Noncsi 2012.02.13. 12:45
A Lotus csapat tulajdonosa, Gerard Lopez szerint 2010-hez képest most könnyebb dolguk volt Kimi Raikkönen szerződtetésével, amiben - véleménye szerint - a pénzügyi kérdések nem játszottak lényeges szerepet.
A Lotus (akkor még Renault) már 2010-ben felvette a kapcsolatot Raikkönennel, a WRC-ben versenyző 2007-es világbajnokkal azonban megszakadtak a tárgyalások miután a megbeszélések híre kiszivárgott.
„Volt néhány találkozónk Kimivel 2010-ben” – nyilatkozta Lopez a finn Turun Sanomat-nak. – „Úgy gondolom, hogy 2010-ben még élvezte a rali kihívását, így nekem az volt a benyomásom, hogy nem akar visszatérni az F1-be.”
Lopez szerint azonban tavaly már minden más volt, így például a pénzügyi kérdések sem voltak olyan lényegesek a tárgyalásokon, mint 2010-ben. „Minden más volt 2011-ben. Biztos vagyok benne, hogy Raikkönen azért tért vissza, mert versenyezni akart, és a pénzügyek csak sokadrangú kérdések voltak.”
Raikkönen pedig a jerezi tesztek első három napját követően úgy tűnik, hogy meg fogja kapni azt az autót a Lotustól, amivel akár az élmezőnyben folyó küzdelembe is beleszólhat. Bár a stílusa úgy tűnik, hogy változatlan maradt. Sebastian Vettelt az újságírók arról faggatták, hogy találkozott-e Jerezben a barátjával Raikkönennel. „Nem tudtam. Úgy gondolom, hogy egyenesen a kocsmába ment” – nevetett Vettel.
Formula.hu
|