Hírek : A csapatok háborognak a túlköltekezés miatt |
A csapatok háborognak a túlköltekezés miatt
Noncsi 2012.01.22. 14:13
Még el sem kezdődött az új Forula-1-es szezon, a csapatok között már most megkezdődött a csata: ezúttal nem a pontokért, hanem a jobbnál jobb szakemberekért folytatnak küzdelmet. A Williams a Force India és a Lotus (Renault) is arra panaszkodik, hogy a négy élcsapat magasabb jövedelmet ígérve elcsábítja a kiváló mérnököket.
A Williams egyik vezetője a Speedweek című lapnak ezzel kapcsolatban a következőképpen fogalmazott: „Egy kicsit aggódom, hogy ugyanolyan helyzet áll majd elő, mint hat évvel ezelőtt. A nagyobb csapatok nem szívbajosak és készek nagy összeget fizetni a megfelelő szakembereknek. Emiatt sokkal nagyobb lesz a különbség az élboly és a követők között.”
A bennfentesek szerint az új helyzet hátterében a FOTA (Formula-1-es csapatok szövetsége) egységének felbomlása áll. Azt követően, hogy a Red Bull, a Ferrari és a Sauber is kilépett a szövetségből, a szakértők úgy vélik, hogy immár semmi sem szabhat határt a Formula-1-re fordított erőforrásoknak. Még a FOTA tagjainál sem, holott a szövetség egyik legfőbb célja az volt, hogy a sport jövője érdekében mindenki tartja magát a költségszabályozó megállapodásokhoz.
A Mercedes például négy neves technikai szakembert igazolt az elmúlt hetekben, holott éppen a stuttgarti gyártó volt az, aki a legkeményebben kiállt a FOTA költségcsökkentő elvei mellett. Mivel az egység a FOTA-n belül és azon kívül is felbomlani látszik, a Sauber csapatvezetője, Monisha Kaltenborn figyelmezteti az ellenfeleket: „Ha nem teszünk valamit a költségek csökkentése érdekében, hamarosan fogyatkozni fog a csapatok száma.”
„Fontos, hogy a Formula-1 finanszírozható sport legyen, ugyanakkor nem csökkenhet a színvonal. Fontos lenne, hogy olyan megállapodás szülessen, ami korlátozza a költésvetést, de nem veszélyezteti a sport megítélését.”
motorsportal.hu
|