Hírek : Stewart: A biztonság az első |
Stewart: A biztonság az első
Noncsi 2012.01.14. 19:30
A Formula-1 biztonságának örök szószólója a háromszoros világbajnok, Sir Jackie Stewart szerint a kétszeres Indianapolisi 500-as győztes Dan Wheldon tragikus halála a Formula-1 számára is egy figyelmeztető jel, hogy sohasem szabad a biztonság tekintetében megnyugodni az autósportok világában.
Stewart egy olyan korban versenyzett a Formula-1-ben, amikor a súlyos balesetek a sport mindennapjaihoz tartoztak. 1966-ban Spá-ban azonban egy baleset örökre megváltoztatta az életét, az esős pályán többen is kicsúsztak az autóba szorult Stewart kiszabadítására pedig a pályabíróknak semmilyen eszköze sem volt, így Stewartot végül saját csapattársa (a közelben szintén balesetet szenvedő) Graham Hill és Bob Bondurant húzták ki. Stewart ettől kezdve a Formula-1 biztonságának a szószólója lett. Stewart munkájának is köszönhetően pedig a Formula-1 egyre biztonságosabbá vált, amiben az is szerepet játszott, hogy az F1-ben mindig tanultak valamit a komoly balesetekből. 1974-ben egy évvel Stewart visszavonulása után az Amerikai Nagydíjon Helmuth Koinigg az életét vesztette a rosszul elhelyezett szalagkorlát miatt, egy évvel később a pilóták szakszervezete a GPDA már hasonló okokból akarta bojkottálni a Spanyol Nagydíjat a Montjuic versenypályán. A futamon végül meg is történt a baj és Rolf Stommelen versenyautója öt nézőt ölt meg a pálya mellett, amit követően az F1 mezőnye sohasem tért vissza a Barcelona közelében található versenypályára.
A Formula-1-ben így lassan elkezdett javulni a biztonság, ezért az igaz, hogy az amerikai IndyCar-ban többen haltak meg – pontosan heten Ayrton Senna tragikus imolai balesete (1994) óta, de egyik áldozat sem sokkolta úgy az autósport világát, mint Dan Wheldon tavaly októberben Las Vegasban elszenvedett halálos balesete. Wheldon még Jenson Buttonnal és Anthony Davidsonanl kezdte a versenyzői karrierjét és versenyen az első halálos áldozata volt az amerikai CART/IndyCar sorozatoknak Greg Moore 1999-es balesete óta. Stewart szerint a biztonság sohasem lehet elég magas szinten a nyitott pilótafülkével és burkolatlan kerekekkel rendelkező formula autós bajnokságokban, Wheldon halála pedig szinte sokkolt egy olyan pilótagenerációt, akik hamis biztonságérzetben ringatták eddig magukat.
„Azt kell, hogy mondjam az elmúlt években a pilóták még az ütközéseket is felvállalták, mert úgy gondolták, hogy semmi sem történhet velük” – nyilatkozta Stewart az ESPNF1-nek. „Dan Wheldon balesete azonban szerintem mindenkinek feltette a kérdést, hogy ’valóban érted egy baleset dinamikáját? Valóban tudod, hogy az összeérő kerekek mit okozhatnak?’”
Stewart egy olyan kort élt túl, amikor a balesetek, a halálos balesetek túl gyakoriak voltak az F1-ben. Önéletrajzi könyvében „A győzelem nem elég” Stewart meg is emlékszik azokról, akiket elvesztett, így Jim Clark, Jochen Rindt és Francois Cevert neve is a Formula-1 áldozatainak listáján szerepel. És Stewart már Clark halála előtt is kampányolt a jobb biztonság érdekében, hiszen Clark halála napján Stewart egy biztonsági ellenőrzésen vett részt a jaramai pályán és nem Hockenheimben vagy Brands Hatchben versenyzett, mint tette azt a legtöbb F1-es pilóta. A nagy balesetek pedig azóta sem ritkák a Formula-1-ben, Sergio Perez 2011-es monacói, vagy Mark Webber 2010-es valenciai balesete azonban nem a megfelelő üzenetet adta a pilótáknak.
„Most volt egy ébresztő (Wheldon balesete miatt). És sajnos ez időről időre bekövetkezik, mert hiába repül egy repülőgép is minden baleset nélkül sok millió mérföldet, egyszer azonban le fog zuhanni egy gép. De vannak busz balesetek, vonat balesetek, de van, amikor a kompok is valamilyen okból, mert túl sokan vannak rajta, vagy mert valaki figyelmetlen elsüllyednek. De ezek csak átlagok és ugye azért egy komp nem süllyed el olyan gyakran? Ezek a kompok mindennap dolgoznak Sydney, New York és a világ más városainak kikötőiben, de néha elsüllyednek és akkor emberek halnak meg. Szerintem a Formula-1-ben mindenki egy kicsit elbizakodott lett, a rekordunk ugyanis hihetetlen, már több mint 17 éve annak, hogy Ayrton Senna meghalt. Ez azt jelenti, hogy ez rekord a kockázatmenedzselés területén. De tulajdonképpen a legnagyobb feladta ebben a pilótáknak van.”
Stewart azonban a saját bevallása szerint nem örült annak, hogy olyan jelenteket kellett látnia tavaly, mint amiket a versenynaptár egyik leggyorsabb kanyarjában látott, mert ennek komoly következményei ehettek volna, bár azt Stewart is elismeri, hogy látványos volt. „Mark Webber előzése Fernando Alonso ellen az Eau Rouge-ban igazi példa arra, hogy egy pilóta mennyire is érett és bízik egy másik pilótában. És Alonso is megadta a bizalmat Mark Webbernek, hogy be tudja fejezni azt a manővert, így számomra ez volt az év előzése.”
A pilóták egy része tehát ma az F1-ben tudja azt, hogy hogyan is kell elkerülni egy balesetet, de ha a Formula-1 továbbra is mag akarja tartani a rekordját, és a legbiztonságosabb autóverseny kategória akar maradni, akkor azért arra is szükség lesz, hogy minden balesetből tanuljon és azokra előre és nem utólag reagáljon. „Ha megnézzük az élet realitását, akkor mi elmondhatjuk, hogy sokat tettünk a sport érdekében, de még ennél is többet kell tennünk, mert ha Dan Wheldon balesete egy Formula-1-es pályán történt volna, akkor az autó valószínűleg a közönség közé vágódott volna, mert az IndyCar-ban a kerítés magassága más és vannak pályák, ahol az benyúlik a pálya fölé, hogy megállítsák a kerekeket és az egyéb törmelékeket, vagy akár az autókat, hogy kirepüljenek a pályáról. Tehát reálisan kell szemlélnünk azt, hogy hol vagyunk jelenleg az F1-ben, persze ez pénzbe kerül, de az többe kerül, ha komoly baleset történik.”
Formula.hu
|