Hírek : REKORDÉV 2011-BEN: 1150 ELŐZÉS EGY SZEZONBAN |
REKORDÉV 2011-BEN: 1150 ELŐZÉS EGY SZEZONBAN
Noncsi 2011.12.07. 11:19
Idén több előzés történt, mint az előző három szezonban összesen – igaz sok rajongó és versenyző sem örült mindig a mesterkélt manővereknek. Az öreg jól muzsikál: Michael Schumacher 115 alkalommal mutatta meg a Mercedes hátulját.
Az FIA idén mindent megtett azért, hogy valahogy látványossá tegye a futamokat: állítható hátsó szárny (DRS), KERS, és az új Pirelli abroncsok bevezetése is a minél több előzést hivatott szolgálni. A szervezet tervei bejöttek: 2011-ben 1150 előzést produkált a mezőny – olykor talán túl könnyűvé téve és ezzel lefokozva egy-egy manőver értékét.
A lista élén Michael Schumacher áll, melyben az is szerepet játszott, hogy a német legendának több alkalommal is a mezőny végéről kellett kezdenie egy-egy futamot: a hétszeres bajnok 115 előzést mutatott be. A Mercedes GP versenyzője mindig erősen kezdte meg a futamokat, és már az első körben rendszeresen több pozíciót is fogott.
A második és a harmadik helyen a Toro Rosso versenyzői osztoznak: Sebastien Buemi 112 előzést, míg Jaime Alguersuari 95 manővert mutatott be a 2012-es ülésért is folytatott versenyben.
A spanyol AS nem hagyhatta ki Fernando Alonsót sem a felsorolásból: a Ferrari versenyzője 64 alkalommal haladt el az ellenfelek mellett.
A legnagyobb csata a középmezőnyben folyt: 71 alkalommal előztek a 11. pozícióért, míg mindössze 15 előzést történt az első helyért vívott küzdelmekben.
F1-Live
|