Hírek : A Ferrari több pénzt kap a Red Bullnál |
A Ferrari több pénzt kap a Red Bullnál
Noncsi 2011.12.05. 19:37
Az Autoport értesülései szerint a Formula-1 kereskedelmi bevételeiből a legtöbb pénzt az idei szezonban is a Ferrari viheti majd haza, annak ellenére, hogy a Scuderia a Red Bull és a McLaren mögött egyetlen egy árva futamgyőzelemmel a konstruktőri világbajnokságban csak a harmadik helyen zárta az évet.
Bár a jogdíjbevételek elosztásának a rendszere titkos, ennek ellenére az Autosport értesülései szerint a Ferrari az idei szezon végén 7,3 millió fonttal (11,5 millió dollár) több pénzzel távozhat a kaszától, mint a Red Bull, míg a bajnokság 2. helyén végző McLarennél már jelentősen több pénzt, mintegy 12,7 millió fonttal (19,8 millió dollár) többet fog kapni majd a maranellói gárda.
Mivel a Ferrari 2011-ben csak 1 futamgyőzelmet szerzett a Red Bull 12 és a McLaren 6 győzelmével szemben, így ezt semmi mással csak a Ferrari sportban játszott történelmi szerepével magyarázhatjuk. A lap értesülései szerint a Ferrarinak ugyanis egy métert sem kell megtennie a pályán és máris megkapja a 12 csapat között szétosztott jogdíjbevételek 2,5 %-át. Bár a Concorde egyezmény titkos, de a feltételezések szerint a csapatok között a jogdíjbevételek 50%-a kerül szétosztásra ez nagyjából 443 millió fontot (691 millió dollárt) jelent, így a Ferrari eleve 11 millió fontos (17,3 millió dolláros) előnnyel indul a többiekhez képest. A Ferrari e mellett a múltbeli sikereiért egy Kategória B-nek nevezett alapból további 10,2 millió fontot (16 millió dollár) kap, így a csapat összesen 21,2 millió fontot (33,3 millió dollár) kap, függetlenül a világbajnokságban elért helyezésétől.
Az ezt követően fennmaradó pénzt 50-50%-ban két kategóriában a Kategória 1-ben és a Kategória 2-ben osztják szét a csapatok között. A Kategória 1-be a top 10 istálló tartozik és mindannyian egyenlő részben 10-10%-ban részesülnek a bevételekből. Így az idei évben a Ferrari 2,5%-át a Kategória B-t és a Kategória 1-et leszámítva „csak” 198 millió font (310 millió dollár) kerül szétosztásra a 12 csapat között a bajnokságban elfoglalt helyezésük alapján.
A Kategória 2-ben a konstruktőri bajnokságot megnyerő istálló a bevételek 19%-át, a 2. helyezett a 16 %-át, a 3. helyezett a 13%-át, míg a 10. helyezett pedig a 4%-át viheti haza. Mindez azt jelenti, hogy a bajnokság 11. és a 12. helyén végző Virgin és HRT nem csak, hogy a Kategória 1-ből, de a Kategória 2-ből sem szakít valami nagy pénzt, őket külön 6,5 millió fonttal (10 millió dollár) „jutalmazzák”.
A számokat összegezve így a 2011-es szezonban a legtöbb pénzt 67 millió fontot (104,7 millió dollár) a Ferrari kapja a jogdíjbevételekből, amiből 25,8 millió font (40,3 millió dollár) a konstruktőri 3. helyük jutalma, míg 11 millió font a 2,5%-os bónuszuk, 10,2 millió font a Kategória B pénzük, és 20 millió font (31 millió dollár) a Kategória 1-ből járó kifizetésük. A fizetési lista második helyén a konstruktőri világbajnok Red Bull áll 59,7 millió fonttal (93,1 millió dollár), míg a McLaren 54 millió fonttal (85 millió dollár) sétálhat el a kaszától.
Bár a jogdíjbevételek ilyen módon való szétosztása nyilvánvalóan sportszerűtlen, ennek ellenére az Autosport értesülései szerint a csapatok nagy részét nem zavarja a Ferrari 2,5 %-os extra jutalma, és annak az eltörlése helyett inkább azt szeretnék elérni, hogy a jogdíjbevételeknek a jelenlegi 50%-ánál magasabb hányada kerüljön majd szétosztásra az új Concorde egyezmény keretében.
formula.hu
|